Rájöttek, miként kerültek kalapok a Húsvét-szigeti szobrok fejére

A Húsvét-szigeti mintegy ezer kőszobor rejtélye napjainkban is sokakat lázban tart. De azok az alkotások, amelyeknek tetején még egy-egy több tonnás fejfedő is díszeleg, még inkább zavarba ejtette a tudósokat. De most úgy tűnik, hogy végre fény derült arra, miként tudták sok száz évvel ezelőtt készítőik ezeket a nehéz köveket a fejek tetejére emelni.

A rejtélyes, távolba meredő szobrok kapcsán számos kérdés vetődött fel az elmúlt évszázadok során. Legfőképp arra voltak mindig is kíváncsiak mind a tudósok, mind a nagyközönség, hogy modern technikai eszközök hiányában miként tudtak vulkanikus kőzeteket az őslakosok a helyükre szállítani, megdolgozni, illetve, hogy a nehéz „fejfedők” – vagy ahogy a helyiek nevezik őket, pukaok– miként kerültek a kolosszusok feje tetejére.

A kutatók már megoldották a kirakójáték első részét. A régészek már évtizedek óta kísérleteztek azzal, hogy „sétáltassák” a szobrok – rapanui nyelven moaik – másolatait. Előre elkészített ösvényeken sikerült is lépésről-lépésről lassacskán a partig elvinni a monumentális alkotások másait.

A legújabb vizsgálatok során arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy a pukaok honnan és miként kerültek az „őrszemek” feje tetejére. Egy pukao megközelítőleg két méter átmérőjű, és mintegy 12 tonnát nyom. A vizsgálatban résztvevők elgondolása a szállításukkal és a felhelyezésükkel kapcsolatban az volt, hogy a bányákból elguríthatták őket, majd egy kis fizikai trükköt alkalmazva az úgynevezett Parbuckle-technikával – kötelek és rámpák felhasználásával – helyezték a kalapokat a végső helyükre.

A vélt technikát a szakértők lemodellezték, és kiderült, hogy az elgondolásuk helytálló, és valóban lehetséges volt tizenöt vagy akár annál kevesebb ember közreműködésével is a szobrok feje tetejére emelni úgy a kalapokat, hogy egy a talaj és a szobor teteje közé helyezett rámpán felhúzták a szorosan átkötözött pukaot.

Azonban sok esetben hiábavaló volt a leleményesség és a nagy erőkifejtés, a fejfedők nagy része nem maradt meg a szobrok tetején. Az időjárás, az erózió és a vadállatok aktivitása is hozzájárult ahhoz, hogy csak mutatóba maradt fent néhány pukao a szobrokon.

A vulkanikus kőzetből kivájt, legendás szobrokat a 12. és a 16. század között készítették a polinéziai őslakosok. Nem tudni biztosan, hogy milyen célt szolgáltak, de a kutatók úgy vélik, az ősök képmásai lehettek. Minden alkalommal, mikor a törzs egy fontos tagja meghalt, egy újabb szobrot emeltek a sziget lakói.

A közel 900 monolit mind a parton vagy a parthoz közel áll, a szigetet őrizve. A legnagyobb, „Paro” nevű fej tíz méternél is magasabb, és nyolcvan tonnát nyom.

A Húsvét-sziget partjait őrző legendás kőszobrok leginkább hatalmas kőfejként ismertek, de valójában az összes moainak van törzse is, és ezzel a szakemberek már hosszú évtizedek óta tisztában vannak. Mivel a szobrok teste a föld alatt található, a rajtuk lévő vésetek rendkívül jó állapotban fennmaradtak. Napjainkban is tart ezeknek a leleteknek a dokumentálása, valamint megfelelő kezelés révén a szobrok állapotának megőrzése.